"A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebb egy pohár bor mellett."

Borisszák

Borisszák

Szünet

2018. április 13. - Rizlinger

lan_ada-ta_a-_-prova-de-derramamento-de-vinho-2.jpg

Sajnos utóbbi időkben nem igazán volt boros poszt. Ennek volt oka, amit lehetne itt sorolni, őszinte és nem őszinte indokokkal egyaránt, de a lényeg, hogy nincs itt vége semminek. Egyszerűen most sok más olyan fontos dolog alakult ki magánéleti téren, amivel muszáj törődni, azért, hogy eljussak A-ból B-be, testileg, lelkileg, szellemileg, mindenhogyan. Persze nem fogyott el a bor, sőt...annyi esemény (bor) jön, hogy ha nagyon akarnék egész nap csak írnék. Kicsit azért át kell még gondolni ezt is, elindultam egy bizonyos publicisztika mentén, a magam módján, de már a kezdetektől éreztem, hogy van itt még mit átgondolni. Borról írni lehet tárgyilagosan, jó sok infoval a szőlőről, pincéről, talajról, lehet részletgazdagon, belefolyván a tannin -és savszerkezetek mélységeibe, vagy akár lehet lényegretörően, könnyedén és lendületesen is és még ki tudja hogyan, nem egyszerű egyik se. Én is valahogy ezeket próbáltam ötvözni, de úgy érzem valami más kell. Valami mélyebb, bensőségesebb, személynek szóló, amiből mindenki kiveszi a maga részét, szakértő, nem szakértő egyaránt. Vannak is ötleteim, amit még átgondolok és folyamatosan csiszolgatok a jegyzeteléseim során, aztán meglátjuk. A pontozás marad. Köszönöm bárkinek, legyen az akár 2 ember akár 50 vagy 100, aki bármilyen szinten bármit is elolvasott az oldalamról. Ha csak egy embernek tetszett itt bármi akkor már megérte. Várhatóan 1-2 hónapon belül jelentkezem majd újra, addig is igyatok jó borokat és élvezzétek a jó időt. Au revoir! Adiós! Arrivederci! Wiedersehen!

Csúcshatás Stájerországból: Erich&Walter Polz - Urbani reserve 2007

2018. március 06. - Rizlinger

20180304_175436.jpg

Már egy jó ideje egyik személyes kedvenc pincészetem Ausztriából a dél-stájerországi Polz család. Emlékszem az első találkozás pár éve nyáron egy Grassnitzberg chardonnay volt, amit még Tar Feri mutatott. Nem igazán szeretem a chardonnayt, de az megfogott és azóta rájárok a borászat tételeire rendesen. Lenyűgöző tisztaság, koncentrált gyümölcsösség és elegancia jellemzi általában a Polz borokat. A minőséggel összeforr, hogy Dél-Stájerország legjobb fekvésű területein fekszenek a szőlők, ahol a kiváló meszes, palatörmelékes, agyagos, homokköves talajváltozatok mellett, az egyenletes eloszlású csapadék és magas napsütéses órák száma igen meghatározó. Az 1912 óta működő családi borászat meglehetősen széles szortimenttel rendelkezik a tulajdonukban lévő 70 hektáron. Fehér fajták közül: sauvignon blanc, chardonnay, sárgamuskotály (gelber muscateller), szürkebarát (grauburgunder), pinot blanc (weissburgunder), tramini és nagyon kevés rajnai rizling is megtalálható és kb. 90%-át ezek adják az össztermelésnek. Vörös fajták közül a zweigelt és pinot noir készül fajtaborként, valamint kékfrankos és cabernet sauvignon is van, de ezek szinte csak cuvée alkotók. Ezenkívül tradicionális eljárással készített, palackban érlelt pezsgők, sőt még bor-és törkölypárlatok is akadnak készleten. (www.polz.co.at)

Tovább

Szentesi József pincekóstoló

Régi magyar fajták őrzője

2018. február 27. - Rizlinger

szentesi.jpg

Budaörsön járunk, a Mátra u. 32. szám alatt. Magyarországon sehol máshol nem tudunk annyi régi, őshonos, magyar fajtát kóstolni, mint Szentesi Józsefnél, a 2013-as év Borászok borásza cím birtokosánál. A fiatalabb éveiben szőlőt látni sem akaró borász mára már 14 hektár szőlőültetvényt tudhat magáénak, aminek kb. 85%-a Nadapon, 10%-a Pázmándon és a maradék Sukorón terül el. 1998-ban gondolta úgy, hogy mégis kellene egy kis szőlő, amiből majd elkortyolgathat pár pohár bort a diófa alatt nyáron, vagy éppen a kandalló mellett télen. Fél hektárt vett, majd a rá következő két évben autodidakta módon, illetve más borászok segítségét kikérve képezte magát és közben visszafordíthatatlanul a tőkék rabjává vált. Előszeretettel forgatott 19. századi szakmai forrásokat az akkori borászoktól és döbbenten olvasta, hogy abban az időben mennyi első osztályú fajtát tartottak számon, amikről ma még csak nem is hallottunk. Ezek közül a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből szerzett oltványokat és elkezdte a felszaporításukat a Velencei-tó körül. Ezek tulajdonképpen kísérleti fajták, egyikből sincs sok, olykor alig jön össze egy-egy fajtából egy üvegballonnyi mennyiség. Mivel a szüreti időpontot 48 órán belül be kell lőni, 30 fajtánál, ahol mindegyik szőlő más-más igényekkel bír, ez nem kis kihívást jelent, gyakorlatilag egy emberélet is kevés rá, hogy kiismerje az ember mindet. Az első "kísérlet" csókaszőlőből jött létre 2004-ben, aminek igen nagy sikere lett, majd ez a lendület hasonlóan sikeres borokat eredményezett a tihanyi kék, vörösdinka, illetve bajor fajtákkal (feketefájú bajor, kékbajor) is.

Tovább

Somló Kincse pincészet - Hárslevelű 2014

2018. február 22. - Rizlinger

20180214_205619.jpg

Még mindig azt érzem, hogy a Somlói borvidék nincs előtérbe helyezve a köztudatban pedig Tokaj és Badacsony mellett ez az a hely, aminek ereje van, lelke van, egyedisége van és ezt a borokon keresztül át tudják adni. Sajnos csak 600-700 hektár termőterület áll rendelkezésre, kevés, magára adó pincészet van és még kevesebb akik legalább szikrájában meg tudják mutatni azt a döbbenetet ami itt van, úgy, mint anno Fekete Béla bácsi vagy Takács Lajos (Hollóvár). Persze ott van a milliárdokat forgató Kreinbacher is, ahonnan az ország talán legjobb pezsgői jönnek, de itt meg inkább az üzlet érződik sokkal jobban, mint Somló. Ígéretes, néhány hektáros kispincék természetesen vannak, meg jó irányok, törekvések innen-onnan, de kitartani és stabil minőséget hozni évről évre itt azért egyáltalán nem egyszerű.

Tovább

Loch vertikális kóstoló (2008-2016)

Színarany rizlingek a Saar-völgyben...

2018. február 20. - Rizlinger

20180112_215001.jpg

Úgy néz ki, hogyha január akkor rizling (amugy meg nállam szinte mindig rizling), és hol, ha nem a Carpe Diem-ben. Egészen elképesztő fajta a rajnai rizling Németországban. Nemhogy egy országon beül, de egy-egy borvidéken, sőt egy-egy dűlőn belül is elképesztő változatosságot tud mutatni a fajta. Önmagában ez még nem is olyan meglepő, de mindezen fölül ott a borász, az egyedi szemléletmód, a munka és törődés, meg az a megfoghatatlanul tiszta és precíz stílus, ami a német rajnaikban érződik.

A Saar-völgyben van egy borászat, ami egészen egyedülálló dimenziót hoz a német rajnai rizlingek világából. Ez pedig a Loch (Weinhof Herrenberg), amit egy házaspár Claudia és Manfred Loch visz 1992 óta. A legjobb alapanyag a legjobb területekről és két elszánt borász, akiknél a cél a legjobb. A borkóstolót tartó Tar Ferenc, a rajnai rizlingek specialistája (www.riesling.hu, www.finewines.hu) egy egészen kiváló összefoglalót írt a borvidékről és a borászatról egyaránt:

Tovább

Georg Breuer mini vertikális kóstoló

Egy évnyitó és blognyitó kóstolás Rheingau egyik gyöngyszemétől

2018. január 06. - Rizlinger

Január első felében vagyunk. Egy kis laza baráti borozás közben jött hirtelen a meghívás némi rizling-morzsapartira Tar Ferenctől (www.carpediemborbar.hu, www.finewines.hu) akit szerintem már sokan ismernek borértő körökben. Már jó néhány éve ismerjük egymást és jól tudja, hogy hozzá hasonlóan a német rizlingek iránti rajongásom egy jól támadható gyengepontom. Nem kellett sokat gondolkodnom, másnap már ott ültem a Carpe Diem-ben, előttem egy komoly Georg Breuer sorral.

Tovább
süti beállítások módosítása