Budaörsön járunk, a Mátra u. 32. szám alatt. Magyarországon sehol máshol nem tudunk annyi régi, őshonos, magyar fajtát kóstolni, mint Szentesi Józsefnél, a 2013-as év Borászok borásza cím birtokosánál. A fiatalabb éveiben szőlőt látni sem akaró borász mára már 14 hektár szőlőültetvényt tudhat magáénak, aminek kb. 85%-a Nadapon, 10%-a Pázmándon és a maradék Sukorón terül el. 1998-ban gondolta úgy, hogy mégis kellene egy kis szőlő, amiből majd elkortyolgathat pár pohár bort a diófa alatt nyáron, vagy éppen a kandalló mellett télen. Fél hektárt vett, majd a rá következő két évben autodidakta módon, illetve más borászok segítségét kikérve képezte magát és közben visszafordíthatatlanul a tőkék rabjává vált. Előszeretettel forgatott 19. századi szakmai forrásokat az akkori borászoktól és döbbenten olvasta, hogy abban az időben mennyi első osztályú fajtát tartottak számon, amikről ma még csak nem is hallottunk. Ezek közül a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből szerzett oltványokat és elkezdte a felszaporításukat a Velencei-tó körül. Ezek tulajdonképpen kísérleti fajták, egyikből sincs sok, olykor alig jön össze egy-egy fajtából egy üvegballonnyi mennyiség. Mivel a szüreti időpontot 48 órán belül be kell lőni, 30 fajtánál, ahol mindegyik szőlő más-más igényekkel bír, ez nem kis kihívást jelent, gyakorlatilag egy emberélet is kevés rá, hogy kiismerje az ember mindet. Az első "kísérlet" csókaszőlőből jött létre 2004-ben, aminek igen nagy sikere lett, majd ez a lendület hasonlóan sikeres borokat eredményezett a tihanyi kék, vörösdinka, illetve bajor fajtákkal (feketefájú bajor, kékbajor) is.
