"A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebb egy pohár bor mellett."

Borisszák

Borisszák


Szentesi József pincekóstoló

Régi magyar fajták őrzője

2018. február 27. - Rizlinger

szentesi.jpg

Budaörsön járunk, a Mátra u. 32. szám alatt. Magyarországon sehol máshol nem tudunk annyi régi, őshonos, magyar fajtát kóstolni, mint Szentesi Józsefnél, a 2013-as év Borászok borásza cím birtokosánál. A fiatalabb éveiben szőlőt látni sem akaró borász mára már 14 hektár szőlőültetvényt tudhat magáénak, aminek kb. 85%-a Nadapon, 10%-a Pázmándon és a maradék Sukorón terül el. 1998-ban gondolta úgy, hogy mégis kellene egy kis szőlő, amiből majd elkortyolgathat pár pohár bort a diófa alatt nyáron, vagy éppen a kandalló mellett télen. Fél hektárt vett, majd a rá következő két évben autodidakta módon, illetve más borászok segítségét kikérve képezte magát és közben visszafordíthatatlanul a tőkék rabjává vált. Előszeretettel forgatott 19. századi szakmai forrásokat az akkori borászoktól és döbbenten olvasta, hogy abban az időben mennyi első osztályú fajtát tartottak számon, amikről ma még csak nem is hallottunk. Ezek közül a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből szerzett oltványokat és elkezdte a felszaporításukat a Velencei-tó körül. Ezek tulajdonképpen kísérleti fajták, egyikből sincs sok, olykor alig jön össze egy-egy fajtából egy üvegballonnyi mennyiség. Mivel a szüreti időpontot 48 órán belül be kell lőni, 30 fajtánál, ahol mindegyik szőlő más-más igényekkel bír, ez nem kis kihívást jelent, gyakorlatilag egy emberélet is kevés rá, hogy kiismerje az ember mindet. Az első "kísérlet" csókaszőlőből jött létre 2004-ben, aminek igen nagy sikere lett, majd ez a lendület hasonlóan sikeres borokat eredményezett a tihanyi kék, vörösdinka, illetve bajor fajtákkal (feketefájú bajor, kékbajor) is.

Tovább

Loch vertikális kóstoló (2008-2016)

Színarany rizlingek a Saar-völgyben...

2018. február 20. - Rizlinger

20180112_215001.jpg

Úgy néz ki, hogyha január akkor rizling (amugy meg nállam szinte mindig rizling), és hol, ha nem a Carpe Diem-ben. Egészen elképesztő fajta a rajnai rizling Németországban. Nemhogy egy országon beül, de egy-egy borvidéken, sőt egy-egy dűlőn belül is elképesztő változatosságot tud mutatni a fajta. Önmagában ez még nem is olyan meglepő, de mindezen fölül ott a borász, az egyedi szemléletmód, a munka és törődés, meg az a megfoghatatlanul tiszta és precíz stílus, ami a német rajnaikban érződik.

A Saar-völgyben van egy borászat, ami egészen egyedülálló dimenziót hoz a német rajnai rizlingek világából. Ez pedig a Loch (Weinhof Herrenberg), amit egy házaspár Claudia és Manfred Loch visz 1992 óta. A legjobb alapanyag a legjobb területekről és két elszánt borász, akiknél a cél a legjobb. A borkóstolót tartó Tar Ferenc, a rajnai rizlingek specialistája (www.riesling.hu, www.finewines.hu) egy egészen kiváló összefoglalót írt a borvidékről és a borászatról egyaránt:

Tovább

Georg Breuer mini vertikális kóstoló

Egy évnyitó és blognyitó kóstolás Rheingau egyik gyöngyszemétől

2018. január 06. - Rizlinger

Január első felében vagyunk. Egy kis laza baráti borozás közben jött hirtelen a meghívás némi rizling-morzsapartira Tar Ferenctől (www.carpediemborbar.hu, www.finewines.hu) akit szerintem már sokan ismernek borértő körökben. Már jó néhány éve ismerjük egymást és jól tudja, hogy hozzá hasonlóan a német rizlingek iránti rajongásom egy jól támadható gyengepontom. Nem kellett sokat gondolkodnom, másnap már ott ültem a Carpe Diem-ben, előttem egy komoly Georg Breuer sorral.

Tovább
süti beállítások módosítása