Már egy jó ideje egyik személyes kedvenc pincészetem Ausztriából a dél-stájerországi Polz család. Emlékszem az első találkozás pár éve nyáron egy Grassnitzberg chardonnay volt, amit még Tar Feri mutatott. Nem igazán szeretem a chardonnayt, de az megfogott és azóta rájárok a borászat tételeire rendesen. Lenyűgöző tisztaság, koncentrált gyümölcsösség és elegancia jellemzi általában a Polz borokat. A minőséggel összeforr, hogy Dél-Stájerország legjobb fekvésű területein fekszenek a szőlők, ahol a kiváló meszes, palatörmelékes, agyagos, homokköves talajváltozatok mellett, az egyenletes eloszlású csapadék és magas napsütéses órák száma igen meghatározó. Az 1912 óta működő családi borászat meglehetősen széles szortimenttel rendelkezik a tulajdonukban lévő 70 hektáron. Fehér fajták közül: sauvignon blanc, chardonnay, sárgamuskotály (gelber muscateller), szürkebarát (grauburgunder), pinot blanc (weissburgunder), tramini és nagyon kevés rajnai rizling is megtalálható és kb. 90%-át ezek adják az össztermelésnek. Vörös fajták közül a zweigelt és pinot noir készül fajtaborként, valamint kékfrankos és cabernet sauvignon is van, de ezek szinte csak cuvée alkotók. Ezenkívül tradicionális eljárással készített, palackban érlelt pezsgők, sőt még bor-és törkölypárlatok is akadnak készleten. (www.polz.co.at)

Budaörsön járunk, a Mátra u. 32. szám alatt. Magyarországon sehol máshol nem tudunk annyi régi, őshonos, magyar fajtát kóstolni, mint Szentesi Józsefnél, a 2013-as év Borászok borásza cím birtokosánál. A fiatalabb éveiben szőlőt látni sem akaró borász mára már 14 hektár szőlőültetvényt tudhat magáénak, aminek kb. 85%-a Nadapon, 10%-a Pázmándon és a maradék Sukorón terül el. 1998-ban gondolta úgy, hogy mégis kellene egy kis szőlő, amiből majd elkortyolgathat pár pohár bort a diófa alatt nyáron, vagy éppen a kandalló mellett télen. Fél hektárt vett, majd a rá következő két évben autodidakta módon, illetve más borászok segítségét kikérve képezte magát és közben visszafordíthatatlanul a tőkék rabjává vált. Előszeretettel forgatott 19. századi szakmai forrásokat az akkori borászoktól és döbbenten olvasta, hogy abban az időben mennyi első osztályú fajtát tartottak számon, amikről ma még csak nem is hallottunk. Ezek közül a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből szerzett oltványokat és elkezdte a felszaporításukat a Velencei-tó körül. Ezek tulajdonképpen kísérleti fajták, egyikből sincs sok, olykor alig jön össze egy-egy fajtából egy üvegballonnyi mennyiség. Mivel a szüreti időpontot 48 órán belül be kell lőni, 30 fajtánál, ahol mindegyik szőlő más-más igényekkel bír, ez nem kis kihívást jelent, gyakorlatilag egy emberélet is kevés rá, hogy kiismerje az ember mindet. Az első "kísérlet" csókaszőlőből jött létre 2004-ben, aminek igen nagy sikere lett, majd ez a lendület hasonlóan sikeres borokat eredményezett a tihanyi kék, vörösdinka, illetve bajor fajtákkal (feketefájú bajor, kékbajor) is.